Parajdi Top 10

2015.03.04.

Top 10 látni- és tennivaló Parajdon, a legérdekesebb attrakciók, amikkel a község vendégeit várja. Avagy, van élet a bányán túl is :)
Megvolt már mind, vagy lesz még miért el- és visszajönni Parajdra?

1, A parajdi sóbánya

Nem túlzás, ha kijelentjük, hogy egész Erdély leglátogatottabb turisztikai célpontjai közé tartozik, évente fél millió(!) látogatót fogad. Elsősorban légúti panaszokkal érkező betegek látogatják, de rengetegen érkeznek pusztán turisztikai céllal is. A mélyben kalandpark, játszótér, büfék, pingpong asztalok állnak a gyerekek rendelkezésére, de ökumenikus kápolna, bányatörténeti kiállítás, sőt borgaléria is találhatók a csarnokokban. A közeljövőben úgy tűnik külön, újjonan nyíló szintre kerülnek a kezelések, hogy a turisták egyre nagyobb tömege ne zavarja a gyógyulni érkezőket. Hely éppen van hozzá, hiszen a látogatható szintek alatt, azok méretét sokszorosan meghaladó üres csarnokok is találhatók (persze a nagyközönség elől elzárva). A bányáról és a kiváló élettani hatásokkal bíró parajdi sóról további érdekességek itt találhatók.

  

2, A sós vízű strand

Néhány év kihagyást és egy nagyszabású felújítást követően, 2014 nyarától van újra parajdi strand, ismét lehet önfeledten a víz tetején lebegni. A tavalyi főszezon helyenként elképesztő zsúfoltságot hozott (várhatóan idén júliusban és augusztusban sem lesz ez másként), ezért is ajánljuk mindenkinek, hogy a két legfelkapottabb hónapon kívül jöjjön el Parajdra. Nem utolsó sorban mert a főszezont leszámítva rendszeresen ajánlunk valamilyen kedvezményeket is, ezeket ide kattintva lehet nyomon követni!

  

3, A Sóhát és a Sószoros

Sófalva és Korond felé kiérve a faluból (13A út), jobb kézre esik a Sószoros természetvédelmi terület. A bánya és a strand utcáján tovább haladva, a régi bánya, illetve a jelenleg még üresen álló kezelőközpont felől is megközelíthető a szoros. Egy kellemes sétával bejárható, mindkét oldalán sósziklák és sóképződmények kápráztatják el az arra járókat. A szorost a Korond pataka mosta bele az egész Sóvidék alatt megtalálható sótömbbe, a természetvédelmi gondnokságnak a tanösvény kialakítása köszönhető. Népi sós iszapfürdőre is lehet vállalkozni, de sós források is "kóstolhatók". Térkép és további érdekességek a természetvédelmi gondnokság honlapján találhatóak.

  

4, A Bucsin-tető

Néhány évvel ezelőtt még legendák övezték a Parajd és Gyergyó közt vezető, helyenként valóban elképesztő minőségű utat. Ma azonban már kényelmesen fel lehet autózni a tetőre, vagy akár fel is lehet túrázni a Küküllő mentén. A környékbeliek egyik kedvenc kirándulóhelye, közvetlenül a tető alatt ered a Kis-Küküllő forrása. A tetőről elindulva számtalan gyönyörű túrát lehet tenni a Görgényi-havasokban, melynek legmagasabb pontja, a Mező-havas is kiváló túracélpont. Télen sípálya is várja a vendégeket.

      

5, Rapsóné vára

Parajd legendás várroma, a Bucsin felé vezető 13B jelű útról tábla jelzi az oda vezető tanösvényt. Faházunktól egy kellemes gyalogos túrával, autóval, biciklivel, de akár lovaskocsival is megközelíthető. A vár eredetéről és legendáiról ezen a linken található részletes leírás.
A várrom környéke ideális helyszíne könnyű túráknak, erdei sétáknak. A szikla alatt az Áprily-kút (forrás), a közelben a Pakulár-kő, vagy a Juhod és a Szilas patakok mente érdemelnek említést.

  

6, A Töltöttkáposzta Fesztivál

Szinte biztosan Székelyföld legnagyobb gasztronómiai eseménye az évtizedek óta megrendezésre kerülő Töltöttkáposzta Fesztivál, idén éppen a huszadikra készül a község. Jellemzően szeptember végén, október elején kerül megrendezésre, hatalmas érdeklődéssel várt, egész hétvégés esemény. Főzőversenyek, kirakodóvásár, élő koncertek, gyerekprogramok, tűzijáték és sok egyéb más program vár minden érdeklődőt. A hangulatról ez a kifejezzeten vicces, 2014-es videó is sokat elárul. Díjnyertes töltött káposzta egyébként a Telegdy étteremben egész évben kapható.

  

7, Medveles

A medve ugyan nem játék, de megfigyelni meg lehet. Székelyföld és általában a Keleti-Kárpátok erdei adnak menedéket Európa egyik leggazdagabb vadvilágának. A Parajd környéki erdőkben is farkasok, medvék, hiúzok élnek. Egyedül kutatni a nagyragadozók, vagy az erdők vadjai után egyáltalán nem ajánlatos (éppen ellenkezőleg), de tapasztalt vezetővel óriási élmény a vadles.

8, Esztenalátogatás

A községet környező dombokon, kaszálók és havasi rétek mentén vannak a pásztorok nyári szállásai, ahol a nyájakkal tavasztól őszig tartózkodnak. Ezeken a szállásokon mindig van friss tejtermék, aminek az íze összehasonlíthatatlan a bolti termékekével. Nemcsak a dombok közti bóklászás miatt élmény egy ilyen esztenát meglátogatni, de egy alig ismert életmóddal is első kézből szembesülhet az utazó. A kényelmesebbeknek a parajdi piacot ajánljuk csütörtökönként, ahol az éppen ezekről az esztenákról is lekerülő sajtokat, ordát és egyéb finomságokat is lehet találni.

  

9, Helyi és helytörténeti értékek

A panziók és az egyre modernebb községközpont mellett, hagyományos székely épületek és kapuk is vannak még Parajdon. Igaz számuk egyre fogyatkozik, de főként Zsögödben (a falu Gyergyó felé tartó része) még találni szép számmal nyomait a hagyományos építészetnek és a régi korok sóvidéki emlékeinek. A legfontosabb kiállítások és épületek Parajdon:

  • Áprily-ház - Parajd költője, Áprily Lajos töltötte a faluban gyermekkorát, rá emlékezik az emlékház.
  • Zsuzsanna parasztház - gyönyörűen karbantartott hagyományos parasztház Zsögödben.
  • Helytörténeti gyűjtemény - falumúzeum, néprajzi kiállítás működik a művelődési otthonban.
  • Református és katolikus templomok - majdnem egyidősek, előbbi építése 1796-ban, utóbbié 1800-ban fejeződött be. A református templom szentélye XV. századi eredetű.
  • Szekeres Lajos fafaragó portája - a nyugalmazott bányász művészi famunkái találhatók meg a bányában is (Nepomuki Szent János szobor, székely kapuk, Milleniumi emlékmű).
  • Lepkeház - májustól őszig tart nyitva, "szabadon" repkedő egzotikus, trópusi lepkék közt sétálhatunk.

  

10, Pisztrángozás

Persze a többségnek (joggal) Vármező jut eszébe a pisztrángól, ám néhány éve ez a ritka csemege egyre inkább terjed Székelyföldön. A faházunktól mindössze két percnyire lévő Sebelin étteremben például kiválóan készítik és a turista szezonon kívül igen baráti áron kapható! Szintén a ház közelében alakítottak ki néhány kisebb tavat tenyésztésre.

  

Ugye érdemes eljönni Parajdra?! Akciós ajánlataink itt találhatók, foglalni pedig ezen az oldalon lehet akár ebben a pillanatban is!

A képek döntően sajátok, felhasználásuk előzetes engedélyhez kötött.
A sóbánya első képét Vajda József készítette, a strand képeit Makó Andrea.