Strandok és élővizek Parajd környékén

2015.06.18.

Talán Székelyföldről nem elsősorban a strandolás jut mindenkinek az eszébe, pedig a környék e téren is sokféle lehetőséget tartogat. Persze nem kell rögtön a budapesti gyógyfürdők és vízi parkok nagyságrendjére gondolni, de például a tavaly újranyitott parajdi strand már egy minden igényt kielégítő létesítmény.

Lássuk is, merre érdemes indulni!

1, A parajdi sós vízű strand

A néhány év felújítást követőn tavaly újranyitott parajdi strand joggal lett a község büszkesége. Tavaly nyáron elképesztő számú turista kereste fel, idén sikerült korábban kinyitni, így talán elkerülhető a folyamatos tömeg.
A strand minden nap 10.00 és 20.00 között van nyitva, 16.00 óra után kedvezményes jegyet is lehet vásárolni (és ilyenkor már kevesebben is lesznek a medencéknél). A strandolás mellett különböző kezeléseket is igénybe lehet venni, a tömény sós vízben lebegő fürdőzők látványa pedig megunhatatlan.

  

2, A szovátai Medve-tó

Ezt a strandot sem kell senkinek bemutatni, a tó vize meddőség kezelésére kiváló, illetve reumatikus és gyulladásos panaszok kezelésére javallott.
Aki ide készül strandolni, az készüljön fel a napközbeni "pihentetésre", hiszen két órára kiküldik a fürdőzőket a vízből, hogy legyen ideje a védett tónak "magához térni". Alternatív lehetőség a Mogyorós-tó, mely egész nap folyamatosan nyitva, de strandja és vízfelülete lényegesen kisebb, mint a Medve-tóé. A Mogyorós-tó már nyitva, a Medve-tó június végétől fogad vendégeket.

  

3, A Zetelaki-víztározó

Festői környezetben terül el ez a mesterséges tó, vize a nyári hónapokra melegszik fel annyira, hogy strandolásra is alkalmas legyen. Mivel a víztározót kristálytiszta hegyi patakok táplálják, vize horgászatra is kiválóan alkalmas. Aki pedig erre jár, ki ne hagyja a Csorgókő-vízesést Székelyvarságon!

  

4, A Bözödi-tó

Hivatalos neve a Bözödújfalusi-víztározó, ez a vízfelület nyelte el Bözödújfalut, így egyesek számára a tóban fürödni kissé talán morbid lehet, ám a tó egyre több látogatót fogad nyaranta. Partján már néhány vállalkozó is megjelent, így horgászni, csónakázni is lehetséges.

  

5, Szejkefürdő Székelyudvarhelyen

Kisebb és kevésbé ismert fürdőhely Székelyudvarhely határában. A terület Orbán Balázs síremlékéről és a tradicionális kapusorról lényegesen ismertebb, bár a friss forrásvíz mellett van itt Borvízmúzeum és kádas fürdő is.

  

6, Gyors felfrissülés a Kis-Küküllőben

A háztól 10 méterre folyik a patak, melynek egész évben kellemesen hűvös víze egy-egy gyors felfrissülésre lehet elsősorban alkalmas. Akár csak térdig állva benne, rögtön feledteti a legkomolyabb kánikulát is : )

 

7, Iszapolás, mofetták

Egész Székelyföldön népszerűek a gyógykezelésre alkalamazott iszapoló helyek, illetve a szintén gyógyító hatású mofetták (más néven büdös fürdők). A szén-dioxidos száraz mofetták és a szénsavas nedves mofetták (vagy savanyúvizek) évszázadok óta szolgálják a székelység gyógyulását. Sós iszap a Sószorosban, iszapkúra Szovátán a Medve-tóban, vagy a környékén található kisebb tavakban lehetséges a faházhoz legközelebb.

  

Gyógyfürdők szerte Székelyföldön találhatók még szép számmal. Elég csak Borszékre, Homoródfürdőre, Hargitafürdőre, Kovásznára, vagy Tusnádfürdőre gondolni. Rövid kis ajánlónkban, mi kizárólag a környékünkön található lehetőségek bemutatására szorítkoztunk. Akinek (tulajdonképpen jogos) hiányérzete van, azoknak szól, hogy a Szent Anna-tó tőlünk picit messzebb van, a Gyilkos-tóban pedig ugye nem lehet fürdeni : )

A strand képeit köszönjük Makó Andreának, a videót Szente Cs. Jánosnak!